Tanácsok gazdálkodóknak

HASZNOS TANÁCSOK A KERTI MUNKÁKHOZ

 

KÁRTEVŐK ELLENI VÉDEKEZÉS

Sajnos sok új kártevő fog elterjedni. Ezért új összetételű Növények Vizét kell használni következő évben.

Van, amelyik szállva terjed, azokra a három begyűjtött, majd porrá őrölt gyógynövény magot használjuk. (csalán, cickafark, körömvirág) A körömvirág magból dupla mennyiséget.

A porrá őrölt magokat a kártevő megjelenésének pillanatában rá kell fújni a növényre, és a talajra is. Öt nap múlva megismételni.

Ezek sajnos a fóliasátorban áttelelnek, ezért a fagyos napokat használjuk ki a fertőtlenítésre.

 

VETŐMAGOK KEZELÉSE

Ha csak meghatározott vetőmagot használhatunk, vásároljuk meg most, (dátumot figyeljük) és kezeljük le kamillateával. 1 l vízben 5 dkg kamillát 5 percig főzünk, leszűrjük, lehűtjük, majd 5 percig átmossuk benne a magokat. Leszárítjuk! Száraz, szellős, hűvös helyen tartsuk az ültetésig.

 

 

 

Fólia alatti zöldségtermesztés

Az első dolog a talaj fertőtlenítése, amit eddig sem méreggel, sem semmilyen anyaggal, semmilyen alapozással nem tudtatok megoldani.

Tehát a fertőtlenítést ősszel kell megoldani, amikor üres a fóliasátor. Sok friss, szabad levegőt kell áramoltatni, sokszor szellőztetni, szinte állandóan érje a friss levegő. Ne párásodjon, ne rohadjon rajta semmi, tiszta legyen a föld, ki kell gereblyézni az összes növényhulladékot.

Jó lenne, ha új talajt tudnátok keverni. Ez erdei föld kellene, hogy legyen, de a levelek alattit kellene gyűjteni, a leveleket lesöpörni, csak a tiszta, laza földet kellene összegyűjtenetek. Az erdő talaja a legjobb a tölgyfa alatt, és a kőris alatt, és a vegyes facsoportok alatt.

Gumós gyökerű zöldségek alá a tölgy, a felső termések alá a kőris, a vegyes és levelesek alá a vegyes talaj. Ezt úgy készítsétek el, hogy szedjétek le a régi földet, azt terítsétek a fóliasátor köré kívülre, hogy gyógyítsa a napfény a nyáron. Tehát legalább 10 cm-re le kell venni a talajt, de mielőtt az erdei földet rászórnátok, le kell permetezni. Először a Növények Vizével, amit erre a célra fogunk készíteni, egy olyant, ami a kártevőket is elűzi a földből. Ez után 5 nappal kell a lombtrágyával permetezni, amit szintén ezekre a gazdaságokra küldünk. És 5 nap után kell az erdei földet rászórni, de az alatt az 5-5- nap alatt a földnek ki kell száradni, tehát jó levegősen kell tartani.

A fűtés csak abban az esetben szükséges, ha esős, havas idő van, és nem akar száradni a talaj.

Az így elkészített földet, amíg a palántákat be nem ültetitek, addig szellősen kell tartani, se fűtés, se lezárás ne történjen. A fóliát csak akkor szabad leengedni, ha nem akartok a következő évben ültetni semmit. Tehát szellőzni, szárazan tartani az új, előkészített talajt.

A palántákat, illetve magokat, amiket vásároltok, saját magatok is kezeljétek át. Főzzetek kamillát, szedjetek évente annyit, hogy a magokra elég legyen. 5 dkg kamillát kell 5 l vízben 5 percig forralni, és lehűteni, és a magokat 5 percre szűrőkanállal, amiben rázogatjátok, illetve mozgatjátok a magokat, abba beleengedni, és 5 perc után kivenni, szétteríteni langyos helyen, hogy teljesen kiszáradjanak. Ez a kezelés azért szükséges, hogy a saját erőtökkel is erősítsétek azokat a magokat, amik hozzátok költöztem. A magok álljanak szellős, langyos páramentes helyen, és vigyázzatok, hogy ne párásodjon a hely, ahol tartjátok.

Ha fagy van, az jó, de csak egyszer engedjétek, folyamatosan nem szabad.

A magokat olyan talajba ültessétek, amit erre a célra, a saját földetekből, a fóliátok alól vesztek ki, de keverjétek össze a régi és az új erdei talajjal, fele-fele arányban.

Trágya azért nem szükséges ebben az évben, mert először a talajt fertőtleníteni kell, és a trágyát külön kell kezelni ahhoz, hogy majd a fóliába tegyétek. Tehát most nincs ilyen kezelt trágyátok, azért ne tegyetek, csak a következő évben, majd leírjuk, hogy hogyan.

A trágyát majd olyan helyről gyűjtsétek, ahol tiszta helye van az állatnak, sok a száraz alom, a vizelet által nincs eláztatva. Tehát tiszta, egészséges állat alól vegyetek csak trágyát.

A trágyából, a gumósok alá legjobb a lótrágyából 1/10 rész, tehát 10 kg trágyából 1 kg legyen csikótrágya. Az a 8 rész legyen marhatrágya, az egy rész bogyós széklet trágya, kecske, juh, vagy nyúl. Ezeket jól szárítsátok ki, és szórjátok a fóliától legalább 10 m-re, de ne legyen 1/2 m-nél magasabb ez az összekevert trágya. Ez álljon egész évben, és várja az őszt. A Nap tüze, az eső leve, a fagy hidege ezt olyan állapotba hozza, amivel a károsítok elpusztulnak benne.

Tehát sohase vegyetek olyan trágyát, amiben pajorok, hernyók és állatok vannak, ezt nézzétek meg. Ha kell, szitáljátok át a trágyát, és ősszel, mielőtt leszórjátok, akkor is szitáljátok át. Ezt ősszel fogom írni, csak készítsétek el a trágyát a fagyok előtt.

Ha számot írok, azt pontosan tartsátok be, szinte nézzétek az órát is, mert az idő úgy van kiszámítva, hogy a folyamatnak meg kell lenni, nem eshet ki sem 5 perc, se félóra, semennyi idő. Akkor lesz jó, és tökéletes a termesztett növény.

Ha a terület nagy, és féltek, hogy nem sikerül, akkor próbáljátok ki kisebb területen, és csak akkor határozzatok, ha a tapasztalatok igazolják ennek az üzenetnek az igazát.

 

Tanácsok a sikeres gazdálkodáshoz

Ahhoz, hogy tökéletesen működjön a Növények Vize, igen pontosan be kell tartani a permetezési szabályokat! Ezenkívül a következőkre is oda kell figyelni: a komposzt készítése, a kert megfelelő locsolása, a fák tisztántartása, trágyázása, a gyümölcsfák alá gyógynövények ültetése, vetésforgó alkalmazása. A XVI. kötetben a Világrendszer Segítő Üzenetei közt sok aktuális tanácsot kaptak a gazdálkodók, azt is ajánljuk elolvasni.  

A permetezés ebben az évben annyiban változik, hogy addig, amíg a kelési ritmus be nem áll, tehát amíg a tetvek folyamatosan kelnek, addig sajnos 5 naponként kellene permetezni. De akkor, amikor a kelés ideje a 10-12 napot eléri, akkor a régi idő szerint kell permetezni. Tehát tizennégy naponként. A permetezésre a régi permetező is jó, de be kell avatni.

Azokat a kis bokrokat, (ribizli, egres stb.) amikre a permetet fölülről szórják, azokra szórjanak alulról fölfele is. A permetezésük a fákkal egyeznek meg.

Azok, akik a saját Permetező és Locsoló Vizüket használják, azoknál nem lesz évenként változás, tehát addig használják, amíg tart, utána kérjenek a sorszámuknak megfelelően új Permetező és Locsoló Vizet 2500.- Ft.

Akinek nincs a saját földjére Permetező anyag, az az aktuális év Növények Vizét használja. A régit sok mindenre használhatja, a sima locsoló vízbe is cseppenthet, a növények, gyümölcsök mosásához is, de a levegő tisztítására is. A bokrokra a szúnyogrisztóval közösen nagy segítséget ad (a szúnyogriasztó beszerezhető az előadásokon).

Ne felejtsenek el a gazdák a fák alá gyógynövényt ültetni. Ha nem tudnak 5 bokrot, legalább egy bokrot. Azokon keresztül kell locsolni, mert az azok gyökerein átfolyt víz jobban felerősíti a fákat. Csonthéjas gyümölcsfák alá sötét színű, a puha magvúak alá világos színű gyógynövényt kell ültetni. A locsolásnál nem a fa alját, hanem a gyógynövényeket kell majd locsolni. Ha a kánikula 1 hétnél tovább tart, és a gyümölcsök érés előtt állnak, a növekedéshez szükséges a víz. Tehát építsetek köré dombkarikát. Az a gyógynövény, amit magról ültettek, az legyen egy külön kis ágyásban, és tavasszal, a palántázás előtt számoljátok ki a DÉL pontját. Egy bokor ezen a helyen álljon, a többi 4-et osszátok be. Ha évelő gyógynövényt ültettek, az őszi permetezés előtt ültessétek a fa alá. Egy-egy kis bokrot. A színre vigyázzatok!

A fákat se ősszel, se télen ne metsszétek, a rügyek duzzanatából lehet azt észrevenni, hogy mikor kell. A tavasz első napjaiban. A szőlőt is akkor lehet. Annál vigyázzatok, a gyökereket, amiket a föld alatt 40 cm-en belül hajtott, azt vágjátok le. Így tud a mélyből vizet szívni.

A magokat, amiket vetőmagként begyűjtöttetek, át kell mosni meleg kamillás vízbe, 40 fokosnál ne legyen több. Azt 5 percig áztatni, majd kitenni, és szárítani, és akkor, amikor száraz, olyan zacskóba tenni, ami a molyokat nem engedi át. Lehet textil, vagy papír, de ne legyen műanyag. A magokat zacskóstól egy napra a mélyhűtőbe kell tenni, azután hűvös helyen tárolni.

Komposztot feltétlenül csinálni kell! A komposzt aljára lemetszett, összegereblyézett ágakat tegyetek. Arra terítsetek többféle trágyasort, azt földdel borítsátok, majd újra növény, trágya, föld, stb. A komposztba mindenféle kerti növény szárai, levelei belekerülhetnek, sőt a háztartási szerves hulladékot is egész évben lehet gyűjteni bele. Ennek egy évig kell érlelődnie, azután amikor elkészül, folyamatosan lesz trágyátok. A komposztot mindig be kell takarni olyan szitaanyaggal, amin a cserebogárpajor és a többi kártevő nem tud áthatolni. A bogarakat össze kell szedni és sajnos elégetni, majd a talajra szórni. Szárazság idején permetszerűen locsolni kell a komposztot, vigyázva arra, hogy csak épp nedves legyen a földje, ne túl vizes.

A fóliasátor talaját meg kell újítani azzal a komposzttal, amit összegyűjtöttetek az év folyamán. Tehát a felső réteg földet 5 cm-re legyaluljátok, azt kiviszitek a sátor oldalához, ahol a Nap éri, ott szétterítitek, 50 cm-nél ne legyen vastagabb. Arra a megmaradt növényi hulladékot rá lehet tenni, a fagy és a nap azt átalakítja, a kártevőket átrendezi génállapotra. A földet, amit pótoltok a sátorban, azt szellőztetni kell, de úgy, hogy egy kis rés a D-i oldalon folyamatosan nyitva legyen. Ez ne nagy, csak egy 5 cm-es csík elég, ahol a levegő cserélődése biztosítva van. De nem kell huzatot csinálni, csak ezen a résen szellőzzön folyamatosan. Addig, amíg a munkálatok el nem kezdődnek.        

Tehát a talajt a komposzttal és ne a trágyával terítsétek be. A komposztban egész évben érlelődött az állati trágya, tehát nem kell most trágyát tennetek, csak a komposztot, amit ezzel a kihordott földdel majd összekevertek, hogy jól készítsétek el a következő évit.

A fóliát, akkor, amikor a gazda meglátogatja, és kinyitja az ajtót, akkor vigyázzon, hogy huzat akkor se érje, azért a hőmérséklet egyenlően hűl és melegszik, de, ha kinyitjátok az ajtókat, akkor az hirtelen történik, és a talajban érlelődő erő folyamata megszakad.

A talajt, amiről a termést leszedtétek, szintén ápolnotok kellene, a komposztotokat rászórni, a megmaradt növényekből az új komposztot alapozni. Tehát a talaj tiszta legyen, semmilyen növény maradéka ne legyen rajta. Ha tököt, vagy valamilyen növényt akartok a komposztra tenni, ami vizet tartalmaz, mint pl. a tök, uborka akkor azt apró darabokra kell vágni, és leteríteni, hogy ne fedjék egymást.

A krumplibogár ellen bizony gyakrabban kell permetezni, de a krumplit olyan talajba ültessétek, ahol az előző évben ültetett zöldségnek a levelét használtátok. A borsó is jó, de gumósok után krumplit ne ültessetek. Amikor megjelenik, szinte a tövénél kell a legtöbb permetet adni, ami befolyik a földbe.

Ha olyan palántát ültettek, ami szinte minden évben problémás volt, akkor ott egy kis átszabályozás kellene, vagyis egy olyan vetésforgó, amiben az előző évben csak olyan növények voltak, amik beborították a talajt, és azokat a palántákat olyan helyre kell ültetni, ahová ezeket ültettétek tavaly. Tehát, ami a leveleivel beborította a talajt, annak a helyére ültessétek azokat, amik gombásodnak. Azért, mert az a gomba, ami szaporodni szokott, elfedve a Naptól, megszűnik létezni, mert a gomba nem a nyirkos talajon szaporodik, hanem a száraz, napos talajon. A nyirkoson elrohad.

A vetésforgóval kapcsolatosan a XVI. kötet c. rovatban, a 2014. június 29-i üzenetben lehet bővebben olvasni.

 

A biogazdák téli feladata:

A gazdáknak sok dolga van télen. A legfontosabb az, hogy a magokat a fagy érje, mert sok kártevő megtelepedett rajtuk, és ezeket a fagy elpusztítja. De vigyázni kell, hogy ne a legerősebb fagyra tegyék, -5 fok a legjobb. Egy egész éjszakára tegyék ki, ha nappal is fagy van, akkor elég 24 órára, de ha nincs, akkor 2 éjszakára.

Az is a dolguk, hogy a vetőmagjaikat, amiket a fagy nem ért, azokat is tegyék ki, azt napközben ne hagyják kint, azért, mert a Nap megbontja a pihenésüket.

Az is a dolga a gazdának, hogy a házban tárolt őrleményeket is hűtse. Vagy szellőztessen a téli hidegben, vagy tegye ezt mélyhűtőbe egy éjszakára.

A cserepes növényeket sohasem a kristályon átszűrt vízzel kell locsolni, mert a szűretlen vízben levő káros anyagokat a növény feldolgozza, de szüksége is van rájuk. Tehát a permetezés elég, abból úgyis szivárog be a földbe gyógyító erő. A szobanövényeket hetente lehet permetezni, amelyik tetves, azt 5 naponként, jó alaposan.

A kertben a talajt, ha sokáig fagy van, a kis fák és bokrok alatt mulcsozni kellene, hogy ne fagyjon át a gyökeréig a föld. Erre jó bármilyen szóró anyag, levél is, de azt tavasszal ki kell gereblyézni, és a komposztba tenni. Az, ami télen védte, az nyáron árt neki.

Az is a dolga, hogy készítse elő a terveit, amiben a vetésforgótól a komposztkészítési időig minden benne van. Gyűjtse össze a régi üzeneteket!

 

Aktuális problémákra segítség

Az enyhe tél miatt a kertekben fokozottabban jelentkezhetnek a növényzeten a kártevők. Ha a gyümölcsfákat ezek nagyon ellepik, akkor a gazdák azonnal készítsék el a következő lemosó permetet. AZ AKTUÁLIS ÉV Növények Vízéből kell a felhasznált permetezővízbe 1 literenként 1 cseppet tenni! Az alapos lemosást a beteg fa koronáján, törzsén és az alatta levő földön is bőségesen alkalmazzák. Figyeljék meg a fákat, ha újra előjönnek a kártevők, akkor azonnal ismételjék meg ezt a permetezést 2016-ban, a 16-os folyadékkal.

A Világrendszer Segítőjének tanítása szerint (XVI. kötet) minden kerttulajdonos megkaphatja a saját földjére a megfelelő Permetező Vizet és Locsoló Vizet, amivel a jövőben folyamatosan védekezhet vegyszermentesen. Ezért kérjük azokat, akik szeretnék ezt a segítséget megkapni, a kertjükből az alól a fa alól, amelyik a legproblémásabb, 1 kanálnyi száraz(!) földet, papírba (nem nylon zacskóba!) csomagolva juttasson el az előadásokra, hogy ez alapján kaphassa meg a számára összeállított permetező folyadékot.

Így nemcsak a kiskertek tulajdonosai, hanem a nagy területen gazdálkodók is részesülhetnek a Növények Vize jótékony hatásában.

 

Az állatokra is vigyázzanak a gazdák!

Az állataitok sajnos nem elég tiszták. A helyük kicsi, és a trágyát elszórják. A disznónak legyen olyan sarok, ahová eljár üríteni. A Növények Vize állandóan kéznél legyen! Sajnos, sok a fertőzés, a szúnyogok és a kártevők megtámadják őket, ezért jó lenne, ha az ólakat este lepermeteznétek, és az állatokat reggel, amikor elindulnak. Ha valamelyik állat sebes lesz, a gazda Zodiákusának megfelelő Áldott Vízzel (sebek vize) lehet gyógyítani. A családot az anyáéval, az állatot az apáéval. Legyen egy flakon a növényekre, egy flakon a sebeikre elkészítve, és azt jelöljétek meg! Tehát szinte az összes betegségre jó ez az Áldott Víz. Az állatot gondozzátok, a legkisebb sérülést gyógyítsátok, az orrát, a száját tartsátok tisztán. Jó lenne, ha a sebeket, amiket be kell kötni, azt az anyagot, amivel bekötitek, áztassátok a Gyógyító Vízbe, majd száraz pamut anyaggal kössétek át.

A problémákat mindig kérdezzétek, és akkor azt azonnal megoldjuk.

Elérhetőség: ghanonhg@gmail.com