LELKI EVOLÚCIÓ ​​​​​​​c. könyvsorozat rövid ismertetése a szerzőtől

Lelki Evolúció

52 évvel ezelőtt ezt az Üzenetet kaptam:
„Mielőtt elpusztítjátok a Világot, az Isten elküldi a Tanításait a Földre, hogy szaporodjatok és sokasodjatok.”
 
Az Isten Tanításairól szól ez a könyvsorozat, amelyből mindent megismerhetünk, amit embernek tudni lehet.
 
Ez az utolsó prófécia:
a

TEREMTÉSTÖRTÉNET

Archaikus magyar nyelven “meg van írva”!
Meg van írva a MÚLT – JELEN – és a 2012 óta, a szabad akaratunkkal alakuló JÖVŐ!
A kezemmel olvasom.
Ennek az energiának az átvételére 20 évig készítettek fel.
A magamban való kételkedésem megnyugtatására kapott Üzenet: „AZ IGAZ SZÓ ELFOGADÁSÁRA SOK BIZONYSÁGOT KÜLDÖK! CSODÁK SOROZATÁVAL AKAROM BEBIZONYÍTANI AZT, HOGY A SZÓ IGAZ, AMIT A SZÁMOTOKRA ADOK”.
Az első csoda a Beavatásom órájában történt. Ez az Isteni Energiával feltöltött ÁLDOTT VÍZ volt! A VÍZ csodálatos erővel rendelkezik. 
Évtizedek óta nem romlott meg, az erő örök. 
 
A tudomány, és minden vallás tanítója foglalkozik az ember teremtéstörténetével. De az Álló Öröklétből elinduló evolúciót, a fokozatos változás következményeként alakuló dimenziók sorát, a Világrendszerek kialakulást, csak ez az egy Teremtéstörténet ismerteti.
Érthető és pontos részletességgel tárja elénk a saját Világrendszerünk kialakulását, az elemek kialakulási folyamatát. De „meg van írva” a többi Világrendszer evolúciója is.
Mint minden, az ember is, ilyen fokozatos fejlődésen ment át, az egy-sejt állapottól a mai formájáig, amit az anyai méhben eltöltött testi alakulás szimbolizál.
A Fejlődéstörténet Tanítási Sorozatokra épül.
De közben folyamatosan „jönnek” az Üzenetek, nincs az életnek olyan területe, amelyről ne kapnánk tájékoztatást.
Most főleg a legfontosabb teendőinket ismertetik, hiszen 2012-ben azért kerültük el a Világvéget, mert megtartottuk a Kárpát-medencéből megnyitható Élővíz erőterét. Ezért most, a katasztrófa, tehát az újra-kezdés lehetősége nélkül, az éltető elemeinket nekünk kell helyrehozni.  Az Üzenetek sora most erre ad segítséget.
A Világrendszereket, és az Emberiség sorsát megismerve rádöbbenhetünk, hogy a LÉLEK az, ami az Álló Öröklét, és az evolúció a virtuális valóság sora.
 
GH Anon