EGÉSZSÉG VÉDELME
2019. május 13.
A mai napon a szép gyakorlatról akarom a figyelmeteket megérinteni, amit gyakran éreztek ugyan, de a megvalósításhoz nincs elég erőtök.
Az erőt akarom meggyógyítani bennetek.
A betegségek, amik jönnek, a gyengeségek, amiket már éreztek, bizony az akaraterőtöket megviseli, a munkára nehezen készültök, a feladatok elmaradnak, csak pihenni szeretnétek azt, amit nem végeztetek el. Tehát nem fáradtatok ki.
Azért azt a kis motort, ami beindítja a munkakedvet bennetek, azt akarom megjavítani! Azt pedig úgy lehet legkönnyebben, ha azt felhúzzuk, akár az órát. A felhúzás: az emlékezés a szép órákra, amik előttetek állnak, de ahhoz el is kell jutni. Az ér el valamit, aki tesz is érte.
Tehát tervezzetek jó cselekedetet a napra! Pl. egy kedves beteg látogatása, a szép könyvek olvasása, vagy bármi, amit szívesen csináltok. Ezt tűzzétek magatok elé. Már csak egy kis munka van, amit előtte el kell végezni! A munkát megcsinálva a lustaság eltűnik, a jó közérzet megmarad.
2019. március 27.
Ma arról a szép dologról írok, amivel megszabadítalak a gonosz gondolatoktól, amiket a tehetetlenség megjelöl a cselekedeteitekben, akár akarjátok, vagy sem.
Ez azért van, mert a szervezeteteket egyre nehezebben viseli el a rossz, a kiszámíthatatlan időjárási változásokat, és ezért sok olyan betegségtünet kezdődik, ami nem a betegséget jelzi, hanem azt az állapotot, ami a hirtelen változásokat nem viseli el könnyen.
Tehát sokszor megijedtek, hogy valami baj van, de nem kell mindjárt a Mária Gyöngyét tervezgetni, várjatok néhány órát, amikor a szervezet megnyugszik, és átveszi az időjárás szeszélyeiből az erőt, amivel leküzdi azokat a jeleket, amiktől megijedtetek.
Tehát, ha erős fejfájás, vagy hasmenés kezdete áll elő, akkor várjátok meg a következő órákat, ne vegyetek be gyógyszert, sem olyan szert, amivel ezt megállítjátok, mert nem mindig kell megállítani, a szervezetet hagyni kell, hogy saját maga győzze le a kisebb változásokra való rossz reagálását.
Segítés a kánikula elviseléséhez.
Ha a nagy melegben, párában, gyengének érzitek a szíveteket, tarthattok 5 napos Mária Gyöngye Szív-Víz kúrát!
Ilyenkor abba lehet hagyni a megkezdett kúrát, nem kell 5 napot kihagyni, hanem 5 napon keresztül napi 4 dl Szív-vizet kell inni, elosztva az egész napra. Majd folytatni az elkezdettet, 5 nap szünet nélkül.
A három, nem belsőszervi Vizet folyamatosan lehet folytatni a kúra alatt is.
A MADÁRINFLUENZA ELLENI VÉDEKEZÉSRE!
Megelőzésre:
Védekezés kisgazdaságban:
A szárnyasok ivóvizébe cseppentsenek naponta a Növények Vize Eszenciából egy cseppet! Minden nap friss vizet adjanak az állatoknak! Ha furcsa rendellenes nyakmozgást kezdenek a szárnyasok, ez jelzi az influenza megjelenését, akkor az ivóvízükbe 5 cseppet kell tenni. Az ólakat fújják be a permetlével, 1 liter vízbe 5 csepp Növények Vizét tegyenek. /Jelentsék a betegséget az állatorvosnak./
Nagygazdaságban:
Az ivóvízbe literenként 5 csepp eszenciát tegyenek! Az ólat naponta fújják be permettel, tartsák tisztán.
ÜZENET
Megírom a mai órán azokat a kéréseimet, amiket az egészségetekkel kapcsolatban naponta meg kell tennetek.
A testeteket sajnos a károsítók óránként szinte a meggyilkolás határáig viszik el. Szinte csak azt a ti Segítő Testvéreitek (Világrendszer Testvéreink) védik ki az éjszakáitok alatt. Amit tönkretettek a testetekben, ők kiemelik, átkódolják. Mert az Isten gyermekeinek az Isten adja az erőt, és vágja azt el. A gonoszok sajnos így akarják ritkítani az embert, a Földet akarják, csak azt nem tudják, hogy az az ő koporsóikat ringatja.
A ti testvéreitek, akár egy Őrangyal, ott állnak az aurátokban, szinte kivédik ott a támadásokat. Ezért azt írom le, hogy hogyan segítsetek nekik. Hiszen ha ti sem segítetek, akkor bizony az utatokat az Isten meg kell, hogy rövidítse, de a karmáitokat jó lenne megélnetek, amiket erre az életre terveztetek.
Tehát a test az, amit támadnak, hiszen ők a lélekről semmit sem tudnak, de azt sem, hogy a testet sem lehet megölni, aki a lélek otthona.
Tehát a testetekre vigyázzatok!
A reggeli első feladat az legyen, hogy az izmaitokat meg kell mozgatnotok, szinte az egész testben. Az olyan gyakorlat, amit elkezdetek a lábujjakkal, a térd, a comb, a has, a hát, a kar, a nyak, a fej mozgatásával.
Ezekre körkörös, le-fel, oldalt mozgással mozgásgyakorlatokat találjatok ki. Tehát ne úgy, hogy jobb- bal láb, hanem a jobbon a mozgást végig, azután a balon. A karokon ugyanígy. A gyakorlatokat fekve végezzük. Ez ugyan egy kis időt vesz igénybe, de higgyétek el, hogy így a nap jól kezdődik, és a kivédései az elindított károsító anyagoknak megtörik a test erején.
Ezért az első a gyakorlat ez legyen.
Utána az a fekvőgyakorlat, amiben az a forgás jó. (krokodil gyakorlat.)
Utána állva külön a láb mozgatása, ezt lehet össze-vissza forgatni, lógatni, lépkedni, guggolni, stb.
Azután az a harmonikus lépésgyakorlat, amivel körül kell járni a szobát, a térdeket felemelve lépkedni, a kezeket lendíteni, akár egy díszlépés.
Azután leülni derékszögben, és elmondani a legkedvesebb imátokat.
Kelljetek fel korábban, az időt ne sajnáljátok erre.
Azután a házi munkákból egy keveset, azután beosszátok a munkátok szerint a napot.
Este szintén kell egy kis mozgás, de elég, ha csak a fekvőgyakorlatot végzitek el.(krokodil)
Azután az esti ima, azután az esti lelkiismeretvizsgálat. Ebből csak annyit, hogy bántottatok-e valakit? Az ellenséget se bántsátok.
ÜZENET
„A külföldi gyümölcsökről jó lenne lemondani, a hazait egyétek, van nektek elég.
Tudnotok kell, hogy a füge pl. árt a beleknek, a datolyában ugyan van ásványi anyag, de a ti összes gyümölcsötökben is van. A naspolyában a legtöbb.
Jó lenne a szőlő is, ha a magokat kiköpnétek. A magokból az olaj jó, azt kellene készítenetek. A vörösszőlő magja, amiről szinte nem is akartok tudni, őrölve, kenyérre szórva, csalánmaggal keverve a legegészségesebb. De sohase egyetek egy kis lapos mokkáskanálnál többet, inkább lehet mondani, hogy „sózzátok” rá a kenyérre.
Azok a gyümölcsök, amik nem jók a permetlé miatt, azok átalakíthatók a szűrt vízzel. Áztassátok benne legalább egy órát, azt öntsétek le, és újra öntsetek rá, és azt is öntsétek le, akkor semlegesíti a permetleveket.
Jó lenne, ha a gyümölcsöket, és a zöldségeket nem ennétek egy napon. Illetve párolt zöldséget lehet a gyümölcsnapon is, de nyerset másnaponként. Azt reszelve, keverve, bármelyiket, amit szerettek, abból többet. Azt kívánja a szervezet, azért szeretitek.
A téli táplálkozásotokra vigyázzatok, zsíros ételt keveset egyetek. A margarin se a legjobb, a főzött vaj a legjobb. De margarint ehettek, ami tiszta anyagból készül.
A PIHENÉSRŐL
Jó lenne a pihenésről is beszélni! Az éjszakai filmnézés sem lelkileg, sem testileg nem jó, azokat a filmeket, amik szépek, megtaláljátok CD-n DVD-n is, adjátok körbe, és akkor nézitek, amikor időtök van.
Azért nem jó az éjszakázás, mert a levegőből a szennyező anyag letelepszik, és bárhogy zártok el előle ajtót, ablakot, beszivárog, és a mérgeket, amik szeretnének éjszaka eltávozni, azokat blokkolja le.
Tehát az éjszakai álom utáni reggelen az első dolgotok legyen kiszellőztetni, azért, mert a beszivárgottak kimennek, a saját salak pedig távozik. Huzatot kell csinálni.
AZ ÉTKEZÉSRŐL
Az étkezésben a legfontosabb az, hogy a húst nélkülözzétek! Legalább 2 napot tartsatok, amiben nem esztek sem zsírt, sem húst, sem olyan ételt, amiben ez van. Sem szalámit, sem olyan konzervet, amiben ez van.
A két napot jó lenne úgy megtervezni, hogy szinte az a péntek, amit betartottak az öreg, okos elődjeitek, az megmaradjon, de jó lenne még a hétfő, amikor a szombat és a vasárnapi étel nehézségeit kiűzitek a gyomrotokból. Ezért inkább szombaton főzzetek két napra, a maradék így elfogy, a hétfő szabad lesz. A két nap közötti három napban ehettek húst, akkor jó a hal, vagy a baromfi, de az is, amit az erdőben és a legelőkön neveltek, de a tápon élő állatokat inkább a hét végén készítsétek, amikor a család szokásai szerint, szinte lakomát szoktatok adni.
Arra is vigyázzatok, hogy a liszt megfelelő legyen! A fehér lisztet keverjétek össze magőrleménnyel, vagy darált pelyhekkel, csak sima, fehér lisztet ne egyetek, mert az az, ami legnehezebben emészthető, ami a legtöbb gondot okozza.
De a zab, árpa, rozs keverékkel fogyasztható lesz. De amennyiségét emeljétek. Meg fogjátok szokni, és szeretni, és ezért az bizony a legalapvetőbb az étkezéseitekben. A vastagbél bugyrai tárolják ebből a lisztből a mérgeket! A paraszt ember azért volt egészséges, mert a fehér lisztet az urak ették meg.”
A BEFŐTT ELKÉSZÍTÉS
1 kg kristálycukorhoz 4 dl vizet önteni, azt 5 percig forralni, majd gyümölcscukorrá átalakítani úgy, hogy bele kell önteni ½ dl 10%-os ecetet, gyümölcsecetet. Ezt megkeverni, már nem kell forralni, leszedni a habját, és hűlni hagyni.
A gyümölcsöt kristályzúzalékon átszűrt vízben megmosni, leszárítani, üvegbe rakni. (nagyon fontos, hogy ne legyen vizes!) Ha lehet, egészben kell beletenni az üvegbe a gyümölcsöt, lazán és annyit, hogy ellepje a szirup. Ha nagy a gyümölcs, és el kell vágni, akkor kevesebbet kell az üvegbe tenni, mert a leve meghígítja a szirupot, és így könnyen felforr.
A 40 fokra lehűlt, szőlőcukorrá vált szirupot ráönteni. Nem kell rá tartósítószer, dunsztolni sem kell, csak így, hidegen lezárni és eltenni. A gyümölcsben benne marad a vitamin, s a leve kristálytiszta aromás lesz.
Ha év közben elfogy a nyáron eltett befőtt, lehet újat készíteni. Almából és körtéből egész évben lehet készíteni befőttet. Ha elvágjuk a gyümölcsöt, ne tegyük teljesen teli az üveget.
A befőtt levét 1 hónap múlva már fel lehet felhasználni. A birset 2 hónap múlva lehet használni. Külföldi gyümölcsből ne készítsünk befőttet.
Az így eltett gyümölcs levét fel lehet használni a cukorbetegeknek. Tönkölybúzát, rozst, és a zabot csíráztassuk addig, amíg a csíra a föld felé és az ég felé elindul. Amikor 1 cm-es lesz, akkor le kell törni, össze kell törni, és a szirupba tenni. 5 dkg-t 4 l szirupba. 5 órát állni hagyni, akkor leszűrni olyan szűrővel, ami műanyag.
Ezt a szirupot fel lehet használni cukor helyett. A csirákat nem lehet megenni, mert az erő átadatott belőle, az erőtlenség ottmaradt a csírában. Csak jól le kell csorgatni.
A kandidásoknak is ezt a szirupot ajánljuk. A gyümölcsöt ki kell venni, azt nekik nem szabad megenni, de a levét igen. Azt teába, de nem forróba, lehet tenni, de jó salátára, sütemény tetejére önteni, nem belesütni. Sodókat, szószokat is édesíteni lehet vele.
Az is jó a cukorbetegeknek és a kandidásoknak, ha azt az ételt, amit megesznek, piramis alatt tartják.