Utolsó Prófécia

UTOLSÓ PRÓFÉCIA

 

 

Kedves Barátaim! 


Most, a Harmadik Katasztrófa előtti időben az Utolsó Tanításait küldi el az Isten, az emberi megmaradás lehetőségének a leírásával.
A Tanításokból megismertétek a Kiválasztott Nép (első gén) történetét, az Élővíz megtartásában végzett folyamatos munkáját, a mostani egyesülését a Kárpát-medencében, az evolúció megtartásában végzett utolsó, legfontosabb feladatát.

 

 

 

 

2020.október 12.


ELSŐ ÜZENET

 

A Kiválasztottak a Kárpát-medencében már lassan megszeretik egymást! A felismerés öröme a szívüket érintette meg!

A szenvedéseik gyógyítására a segítséget elküldjük, azért, hogy az utolsó idő a beteljesedés órájáig dicsőségben teljen el!
Az egészség átalakulásához a Kristályokat elküldte az Isten, hogy ne vesszen el senki, aki a Kárpát-medencében Istent hordoz a szívében!
Azért a szomorú, nehéz életért, amivel a csapások sorozatát megélte, a szenvedés óráit átélte, az Isten megjutalmazza a Kiválasztottakat!
A jutalom az az erő, amit ezekbe a kicsi Kristályokba belehelyezett, amik nemcsak a testet, hanem a lelket is újjá alakítják, egy jobb, szeretőbb útra terelik, ahol az öröm megszülethet! 
Az Isten az ő népét azért jutalmazta meg ezekkel az ajándékokkal, mert az új élet kezdetének a dicsőségében ők lesznek azok, akik először megszületnek, új életsorokat indítanak be, az emberiség magjává válnak, akikből az új világ új, szép élettel tölti meg a kialakuló földet, az éltető vizet, a megáldott levegőt. 
Az első életet kapják meg azok, akikhez eljut ez az üzenet! Azokhoz, akiknek szól, azokhoz eljut!

Örüljetek! A Koronát kaptátok meg, csak a fejetekre kell tenni! 
Nem dicsőségként, hanem szép, megálmodott jövőképként, amit a kezükbe tartanak a Kiválasztottak!
Azért gyülekeztek itt, ahol az ősök földjén, az ősök testének sebén, az ősök erejével, az ősök sziklaszilárd hitével, az ősök jövőbe vetett reménységével kivetítsék elétek a jövőtök képét, amivel megismerhetitek a jövő életet, amit szép lassan megtanultok az Én szavaimból.

 

(Miben segítenek a megáldott Kristályok?
A génmanipulációt megállítják, a szervezetet ellenállóvá teszik, a szerveket megtisztítják! 
A szívre gyakrabban tartsatok 5 napos kúrákat, szinte lehet mondani, hogy más Víz ivása alatt is elkezdhetitek. A szív-vízzel az érrendszer állapota megoldódik, szinte olyan lesz, akár egy-egy gyógyfürdő. 
A szeretet törvénye az alaperő, az ad nyugalmat, derűt, békét, ami a legszükségesebb a nagyon jó állapotra. A Kristályokon szűrjetek, próbáljatok ki sok mindent. Sok mindenre jó, nem is gondoljátok! De úgy fogjátok fel, akár egy családszeretést. Olyan lesz.)

 

 

 


2020.október 13.

MILYEN LESZ EZ AZ ELKEZDETT SOROZAT

 

A Kiválasztott Népről sok mindent kell még tudnotok ahhoz, hogy megértsétek a közös múltat, jelent és a jövőt, az együttlét fontosságát, a szeretet összekötő szerepével.

A Biblia a zsidók története.
 A zsidók pedig ti vagytok! Csak Jézus rossz tanítványainak önzése vette el tőletek ennek a tudását, azért újra kell ezt tanítanom, mert az elkövetkezendő életet egy tőről fogjátok indítani, tehát nem lesz kettéválasztva semmilyen formában az első gén, sem magyarra, sem zsidóra.

 Cigány sem lesz, ők visszatérnek a saját világrendszerükbe, (UFOk világa) ti pedig a megáldott koronával elkezditek megépíteni a „harmadik csapás” utáni életet.

(A Kiválasztott Népről:
 A Teremtés idején, a 12 géncsoportra osztott emberiségnek csak az első csoportja indult fejlődésnek, hogy megvédje a Föld magmájának hőjében kialakult folyékony anyagot, ami a „tűz-víz”, ami az ”életvíz”, az „Áldott víz”, a mostani vizeink alapanyaga lett. Az első gént választotta ki az Isten arra az állandó megfeszített munkára, amivel a fejlődés folyamatában mindig az első, a legnehezebb munkát kellett végezni. Az Isteni Kiválasztás titkát, a Frigyláda titkát, az apák mindig az elsőszülöttnek adták át.
A Biblia az ő életükről szól. Bár ez csak egy szimbólumos üzenetsor, mégis, sok helyen megegyezik a valósággal.
A Kiválasztottak egysége Izsák tálentum-átadásakor tört meg, amikor Ézsau helyett azt Jákob kapta meg. Az Isten az ő kedves népének ezt a legnagyobb bűnt megbocsátotta, de a Tálentumokat kettéosztotta. (Tervező-kivitelező, szellemi-anyagi, érzelmi-értelmi, feltaláló-megvalósító stb.) 
Csak együtt lehetnek erősek, teljesek, győztesek! 
Atilla királyunk küldetése volt a két csoport egyesítése az őshazában, azon a helyen, ahol az élővíz a magmából felfakadhat. Tehát, a Kárpát-medencében, a Pilisben!)

 

 

 

 

2020. október 18.


MÁSODIK ÜZENET

 

Megírom a magyarok sorsát a jó választás utáni időre.

A káros kísérleteket leállítják, az egészséget helyreállítják, az Isteni Ajándékot (Kristályokat) alkalmazzák, igy az utolsó idő időjárása a szervezeteteket nem teszi tönkre.
Az étkezésre mindig vigyázzatok!
A növények Vizét ne csak a permetezésre, de saját magatok építésére is használjátok, napi 1 csepp elég!
Azokon a területeken, amikre a repülővel a permetet szállítjátok, a mérgeket le kell cserélni a Növények Vizére. Azt leírom, hogy nagy mennyiségben hogyan készítsétek el. 
Tehát lehet mondani, hogy szinte egy új egészségsorozatot írunk folyamatosan, azért ne féljetek se az időjárástól, se a betegségektől!
 A karmátok szerint történnek a dolgok, nem zavarja meg a sok méreg a halált, illetve az Istenben való lét eljövetelének pillanatát.
Ne csak a testetekkel foglalkozzatok, tartsatok olyan összejöveteleket, amikben eltervezitek a szeretet áradását! 
Mindig a szívetekkel gondolkodjatok!
Drága Gyermekeim! Holnap megírom a választás másik oldalán elkövetkező életeteket, hogy időben választani tudjatok!

 

 

 


2020. október 20.


HARMADIK ÜZENET

 

Megírom a ti szomorú sorsotokat a rossz választás idejére.

Azok a vezetők, akik az országot tönkretették, ők lesznek a vezetőitek újra!
A régi hibák, a régi bűnök, a gondolataikat átszövő bosszúval csak erősödnek! Az embereket olyan büntetésekkel sújtják, amiket sosem követtek el. Tehát ők azok, akik voltak, semmit sem változtak, csak a gyűlöletük lett nagyobb! Az elvesztett idejüket akarják bepótolni, az el nem rabolt vagyonokat megszerezni, az egészséget tönkretenni! 
Az idegeneket rátok szabadítani!

A sors, ami előttetek áll, a pokol idejével egyenlő, sajnos senki sem tud segíteni, hiszen nektek kellettek ezek a vezetők, ti választottátok, tehát semmilyen változásra nincs lehetőség.
Azok a kísérletek amiket elkezdtek, folytatódnak, a gének, akiket átszerveznek, megvalósulnak, a torzókat csak az ismeri fel, aki szintén azzá változott.
A gazdasággal senki nem törődik, ők élik az ő pompásan berendezett sok-sok palotájukban az életüket, nem jönnek vissza, nem dolgoznak ők már, hiszen a pénz, amit megszereztek, az övék. 
Sajnos, az Istennek sok dolga lesz, hogy néhány embert kimentsen!
 Ezért gondolkodjatok az új életen, amit csak a halál tud feloldani, de a halál előbb ér el benneteket, mint az szükséges, hogy génmaradványotok legyen!

Tehát az emberiség pusztulása kezdődik el!
Az a néhány ember, aki a barlangokban, a nyomorúságban megmarad, és a Kristályok segítségével óvja magát, az lesz az a maroknyi nép, aki elindítja újra az evolúciót.
A Szomorú sorsotokat megírom, hogy legyen még időtök gondolkodni, de eljön a pillanat, amikor nincs már tovább.

 

 

 

2020. október 25.

 

NEGYEDIK ÜZENET

 

Megírom a nagyon nehéz életsorsotokat a rossz emberek irányítása alatt.

 

Ne akarjatok akkor már semmit! Amit elveszítettetek az nem jöhet újra.

Tehát nyugodjatok bele a ti akaratotok által megválasztott vezetők irányításába.

Csak arra figyeljetek, hogy ne a rossz példákat kövessétek!

Maradjatok meg olyannak, amilyenekké a sors formált, jó embereknek! Azok, akik az ellenségeitek, azok nem tanulnak ugyan belőle, de nem fognak bántani.

A szenvedések elindulnak, akárcsak a földre görnyedt régi parasztok életében. A nyomorúságos fizetésekből, amiket ők adnak, szinte nem lehet megélni.

De, csak várjatok. tűrjetek!

Az élet azoké lesz, akik kivárják azt az időt, amikor a gazdagok külföldre mennek, és a békét, amire annyira vágyakoztatok, megteremthetitek magatoknak. A szeretet törvénye az utolsó időket könnyebbé teszi.

Csak várjatok, tűrjetek, ne lázadjatok, hiszen ellenetek fordul minden!

Az ÉLETÉRT tűrjetek!

 

 

 

 

2020. október 30.

 

ÖTÖDIK ÜZENET

 

Megírom a rossz viselkedéseteket, amivel nem akarjátok a választási veszteséget elfogadni.

 Csak az a baj, hogy az összes régi dokumentáció meg van őrizve, tehát az apátok, a nagyszüleitek „bűneit” is megtorolják rajtatok! Sok Andrássy út 60 nyílik!

Igaz, hogy ők is tudják, hogy amit a természetben tönkretettek, azt nem lehet jóvátenni, de azt sajnos nem hiszik el, hiába írom, hogy meg van írva a Sors könyvében a választások, és a cselekedetek összes utóhatása.

Ezért sok rossz dolog történik azzal, hogy nem hiszik el a Próféciát, hiszen Júdásnak is lennie kellett ahhoz a megírt jövőhöz, aminek a következményeit ismeritek.

Tehát jó lenne, ha a Szeretet törvényét, amit eddig nem tudtatok a lelkük mélyére helyezni, azt most megpróbálnátok!

Igaz, nehezebb lesz, de sikerülni fog, hiszen nincs mindenkinek külföldön palotája. Amit ugyan elér ugyanúgy a végzet, de azt sajnos meg sem gondolják.

Tehát, bármi történik, el kell fogadnotok, példát vennetek a szerencsétlen orosz emberektől, a rabszolgáktól, a türelmes papoktól, a szépséges természettől.

Vegyetek példát, az életetek, a jövőtök, a születésetek emberré válásáért, ne engedjétek a haragot uralkodni a lelketekbe!

 

 

 

 

2020. november 01.

 

HATODIK ÜZENET

 

Megírom a ti gondolatotokat a szerencsétlen választásotok után, amivel a gonoszt meg akarjátok állítani.
Ne a gonoszra gondoljatok, hiszen a gonosz ti vagytok! A ti apátok, a ti szerető férjetek, a ti gyermeketek! 
Tehát a családban van a gonosz! 
Az anyák nevelésének a megcsúfolása!
Ezért olyan gondolatotok kell, hogy a szívetekből kiszakadjon, hogy a gonosz nem létezik! Ő a ti bal kezetek, a kettős szervetek egyike, amit nem tudjátok, mikor lesz rá szükségetek.

Tehát ne gyűlölködjetek, ne ítélkezzetek! Ne tanítsátok azt, akinek a füle ólommal van öntve, annak csak mutassatok, ha nem lát, érintsétek, akkor tudni fogja a mozdulatotokból, hogy mit akartok mondani.
A „tanító elszámolásában” minden gyermek fel van írva, akit nem tanított meg olvasni, számolni, barátot szerezni, tisztelettel beszélni! 
Az ő bűnei a ti bűneitek aláfestője, hogy az a szerencsétlen gyermek ne találja meg az ő értékeit, az ő érzésadományát, a szeretet sugárzását, a fény ragyogását, ami felgyullad, ha azzal találkozunk, akit a szívünkkel szeretni fogunk.
A tanítók elszámolásában benne lesz a Haza megismertetésének, szeretetének az ereje, de az ő hibái annyiszor sokszorozódnak, ahány gyermeket elengedett szeretet és tudás nélkül!
Nem csak ők, hanem az a sok ember is bűnös, aki nem nyúlt oda, ha egy gyermek elesett, aki nem karolta át, ha szülőt elveszített, aki nem segítette át az akadályokon, hiszen nem az ő gyermeke. Az ő gyermeke volt pedig, éppen úgy, ahogyan a sajátja, de éppen úgy, ahogyan a virágok sem értékesek, ha azok a réten nyílnak.
Nemcsak ők számolnak el, de elszámol mindenki, akinek a szívéből nem áradt szeretet a szegények felé! Az is, akinek a kenyeréből nem adtak, azok is, akiket éhenhalni elhagytak.
Nem csak a gonoszok a bűnösök, mert látjátok, hogy az mindenkiben van!
De azt a házat, amiben laktok, amiben éltek, ahol a gyermekeitek szülőágyát terveztétek, azt ne adjátok át másnak, az örök bölcsőt hordoz a számotokra!!!
Tehát ki a bűnös? Keressétek meg! Ha magatokban megtaláljátok, akkor az Isten megbocsátja.

 

 

 

 

2020. november 04.


HETEDIK ÜZENET

 

Megírom a nagy örömötöket, amikor a jó emberek kezébe kerül az ország irányítása!
Szép, jó élet kezdődik a számotokra! 
Az emberek a tiszta gondolataikat el tudják mondani, az ország sorsának az irányításába részt tudnak venni, sok jó ötlet, újítás kerül a felszínre.
A megvalósításában részt tud venni az egész ország, nem lesznek olyan rossz gondolataitok, mint eddig.

Az első feladat a Haza szeretete lesz, az otthonok védelme! 
A törvények olyan gondolattal születnek, amikben mindenkinek biztosítják a jó megélhetést.

A határon az ellenség nem tud áthatolni, meg lesztek védve a belső, de a külső ellenségtől is.

A törvények az igazságot szolgálják, a bűnösök gyors elítélését, a szegények gyors segítését, a nemzetet védők erősítését! 

A törvények betartásáért mindenki felelős! Az igazság törvénye jön elő újra, amiben a bűnösök gyógyítása lesz a fő gondolat. Azok a munkák, amiket végeznek, a számukra, az ő életkezdetükhöz az alapot megadják. Lesznek gyárak, ahol majd lehet szakmát tanulni, az új életük előkészítésére. 
Szinte lehet mondani, hogy egy sziget lesz az országotok Európában! Jó példának használhatják. az ő életrendjük megteremtésében.

A mérgező ételeket kivonják a forgalomból, a permetezésekre is megszüntetik a mérgeket!
A levegő, a föld gyógyul, az emberek egészségesek lesznek!

A gazdagok elmenekülnek ugyan, hiszen a pénzük külföldön van, de a Haza, az Otthon visszavárja őket is, hiszen a tékozló fiúk is hazatalálnak- egyszer. 

 

 

 

2020. november 06.

 

NYOLCADIK ÜZENET

 

Megírom a mai napon azt az örömötöket, amikor a szívetekben a szeretet áradásával nagyon nagy, és szép összefogások keletkeznek!

Amiben végre nem lesz a két oldal olyan gyűlölködő beszéde, amiben csak egymás hibáit keresik, az egymás bűneit nevezik meg, a sajátjukat elfelejtve.

Lesz ilyen idő rövidesen, amikor rájöttök arra, hogy a Haza a legfontosabb! Abban a hazában egyforma mindenki, az is, aki a gyűlölködő, az is, aki a szerető csoportba tartozik!

Eljön rövidesen ez az idő, mert a megvilágosodás végre elér benneteket! Az, hogy a tehetségek alkossanak, a kivitelezők kivitelezzenek! Nincs más! Ők ketten meg tudják állítani azt az áradatot, ami az országotokat szétszabdalná.

Ne gondoljatok csodára, ez a gondolat bennetek fog megérlelődni, amikor látjátok az országok elveszését, megcsúfolását, tehetetlenségét.

 Az összetartozás bennetek olyan nagy ősi adomány, amit a szívetek mélyén ápolgatott az Isten, akárcsak egy kicsi mécsest, amelynek a lángja alig látszik, de örökké fel tud lobbanni, hiszen él! Megvárja azt a kedves szellőt, aki rátalál, aki rálehel, akivel élni tud, hiszen egyedül sohasem lobogna fel. Ahhoz az kell, hogy találkozzon az ő szépséges szellőjével.

 

 

 

2020.11.10.

 

KILENCEDIK ÜZENET

 

Megírom ma a ti nagy örömeteket, amikor a két csoport felismeri egymást!

Az az öröm lesz az életetek kezdőpontja, amiben megosztjátok a kenyereteket, a szíveteket!

A szerénységetek a legszebb tulajdonságotok lesz! Nem tartjátok a másikat kevesebbre, rájöttök, hogy a két kéz egy testhez tartozik. Olyan az értéke a kettőnek, akár más szervnek, ami megosztja saját magát. De a pihenést is, tehát átveszi a sújt, a nehézségeket. Működik, ha a másik elfárad, együtt érnek egyet.

Az az idő akkor jön el, amikor a szerencsétlen országok sorba elvesznek, az emberek elmenekülnek, ide jönnének, de nem lesz hely annyinak.

A példa, amit adtok, az lesz az ő legjobb ajándékuk, a segítségetekkel, az erőtökkel, a gondolataitok sokrétűségével megoldjátok az ő feladatukat is.

Akkor jöttök rá, hogy mennyit értek, hogy csak egymással értek olyan sokat, együtt tudjátok megvalósítani a terveket, a feladatotokat, a jövőépítés alapjait.

Ne gondoljátok azt, hogy a büszkeség elragad benneteket, hiszen, aki az Istentől tudást kapott, erőt kapott, az megköszöni, az tovább adja, az a megvalósítást elősegítve szinte szétosztja saját magát.

 

 

 

 

2020. november 10.

 

TIZEDIK ÜZENET

 

Megírom a mai órám olyan szép részét, amiből sokat tanulhattok, a békét megtalálhatjátok, a szeretetet megismerhetitek.

Akkor lesz a ti életetek boldog és nyugodt, ha a Kiválasztott Nép megtalálja egymást!

A megtalálás jóval előbb kezdődik. Amikor nem tudja az árút eladni a termelő, a  tudós nem tudja eladni, amit alkotott. Akkor jöttök rá, hogy két fél az egész!

A feltalálások ömlesztve érkeznek meg, hiszen a kiválasztottak megtalálták a békét, a nyugalmat, ezért a munka szinte szárnyra kel.

Azokat a szegény, nem tanult embereket, akiket ti csak lenéztek, elindítjátok az ő útjukon, ők lesznek azok, akik az utazásokat megtervezik, elintézik, csak el kell kezdeni őket kibontakozni.

Az erkölcsi nevelés a legfontosabb!

A mostani, előkészítő időszakban, a gazdaság készülődik, a munka elindul, az utak megterveződnek.

Azok a szegény analfabéták, kikről írtam a „tanítók elszámolásában” kibontakoznak, a nevelési módszereitek megváltoznak, a nyugalom, a boldog megélhetési forma elkezdődik.

Azokat, akik a határon átszabadulnak, azokat visszaszállítjátok a hazájukba, ahol őket új élet várja, hiszen megtanulták nálatok a szeretet, a becsület törvényét.

 

 

 

 

2020. november 12.

 

TIZENEGYEDIK ÜZENET

 

Megírom azokat a szép gondolatokat, amikkel ti elfogadjátok egymást.

Az akkor következik be, amikor Európa az utolsó vonaglását végzi, amikor nincs visszaút, nincs megbánás, sem fogadalom nem kell már azon az úton, amit építettek.

Az lesz az az idő, amikor ti, - mint Atilla idejében -  a segítségükre siettek, az egészségük védelmét megadjátok, a segítséget el tudjátok juttatni.

Már nem lesz visszautasítás, sem olyan gondolat, hogy a „diktatúra uralkodik nálatok”. Amit sajnos eddig nem sokan vettek észre, azoknak a hangját is elnyomták az árulók ordításai.

 

Nem volt segítség a számotokra, gyengék voltatok!

 

 

 

 

2020. november 15.

 

TIZENKETTEDIK ÜZENET

 

Megírom ma a ti összesítéseteket, amikor a jó és a rossz találkozik!

Az akkor lesz, amikor szinte az egész Európa a migránsok kezébe kerül, amikor nincs visszaút, nincs semmi, ami megállítaná őket!

Akkor jön el az a pillanat, amikor azok, akik mellettük szavaztak, ellenük fordulnak!

Akkor fog össze a két kéz, nem lesz sem gyűlölködés, sem osztozkodás, hanem csak egy összefogás, ami az erejével meg tudja állítani az áradatot!

Ne várjátok meg ezt az időt, hiszen az előjelek itt vannak! A példák a gyilkosságokra előttetek állnak, csak az nem lát, aki nem akar látni!

 

Ezeket a vak, szerencsétlen testvéreiteket gyógyítsátok meg az Életvizével, hogy látva lássanak, hogy hallva halljanak, és élni tudjanak!

 

 

 

2020. november.17.

 

TIZENHARMADIK ÜZENET

 

Ne a rossz napokra gondoljatok! Az Idő megérkezik, de ti akkorra hányan lesztek, akik a szeretetet megismeritek, a gyűlöletet megvetitek?

A bűnöket az Isten feloldja, ne féljetek!

Se attól, hogy a sorsotok rosszra fordul, se attól, hogy félni kell valamitől. Az Isten kezébe lesztek, aki sohasem enged el!

Megismeritek Őt valóságában, az emberekben szétszórt apró darabjaiban, a sugárzásában, az áldásában, a veletek levő és örökké ott maradó csodálatos énjében!

Végre felismeritek Őt!

A vallások Istenétől való félelmet megszüntetitek, szerető Istenné alakítjátok a haragvó Istent, aki a ti lelketek, aki Ti vagytok, aki Ő bennetek.

 

Ilyen szép lesz az, ami eljön a gyűlölködés után, csak segítsetek ahhoz, hogy ide érjen hamarosan!

 

 

 

 

Kedves Barátaim!

 

Mint mindig, most is elénk tárták a jövő két útját.

Választhatunk. Az Isten nem veszi el a szabad akaratunkat.

Az egyik út, az újjá épített éltető elemeinkkel a bibliai Paradicsomba vezet.

A másik oda, ahová a Biblia szerint „kiűzettettünk”.

 

Az Istennek egy kérése van: szeressük egymást!

Ebben a szóban benne van minden!

Akik így élnek, ők lesznek azok, akik átélik a katasztrófát, akik elkezdik az új életet, akik szaporodnak, akik az átvitt memóriájukkal megvalósítják azt, ami jó volt ebben az életükben, és ami eléjük tárul az UFOk Világából.

Gyűlölködők nem élhetnek ebben az Új Világban! Ők elveszítik az emberré válás lehetőségét!

 

Paracelsus lelke, a fél évezrede élt tudós érkezett meg segítőkent erre az időre, hogy az akkor fel nem talált életelixírt elkészítse.

 

Az Elixír elkészült! Itt van, elkészítve! Átadva az Utódomnak, aki majd a megfelelő időben átadja Nektek, az Örök Életre!

Ez volt a kilencvenkettedik születésnapi ajándékom, a véremből lett kikristályosítva.

Gh Anon

 

 

 

 

PARACELSUS

köszöntése a kilencvenkettedik születésnapomon

    

 

2020. november 18.

 

Drága Testvérem, drága Gyermekem, drága Barátom!

 

Az életed legnehezebb óráit élted át! A Haldoklás sokáig tartott. Bizony, sok mindent le kellett jegyeznünk ahhoz, hogy az elkövetkezendő idő beteljesedjen, hogy a szeretet forrása kifakadjon a szívetekben!

Sajnos, hiába történt minden! A megmérettetésetek idején az Isten tenyerében voltatok, a jó, a rossz a két kezében, de sajnos, a rossz húzta azt le, nem a jó.

A Szeretet Törvény a megmérettetésetek!

Hiszen évtizedek teltek el, a várakozás olyan nagy volt a részünkről, hogy szinte a gyermekünkként tartottunk mindnyájatokat, segítettünk, élethelyzeteket adtunk elétek, példákat, sok sok szerető barátot, de nektek mégis az kellett, amikért nem kellett harcolnotok!

 Boldog semmittevéssel, az égre meredt szemeitekkel, amelyeket a szemforgatás az ég fele fordított, az volt a ti összes dolgotok, ahelyett, hogy megnéztétek volna, hogy kin, hogyan lehet segíteni.

A kényelem, a lustaság, a nemtörődömség uralkodott fölöttetek, csak vártátok az égi áldást, pedig az eget ti takartátok el.

Az én Prófétám a vére kristályából készítette el számotokra az örökélet titkait hordozó aranyedénykét, amiben lezárva áll az, amire egész életetekben vágytatok!

Az, aki ebből az edényből egy cseppet iszik, örök életet kap, a nehéz napokat átéli, a szeretetét folyamatosan megéli, a boldogságot hordozza!

 

Ezért nézzetek magatokba, hány gyűlölködő vált szeretettel teljessé a környezetetekben?

Annyi cseppet kaptok ebből az Életelixírből, hogy örökké élni tudjatok.