Kék Kristály

KÉK KRISTÁLY

 

 

A „Változás” utáni időben  is szükség lesz az influenza és az allergia betegségekre,  az egészség megtartása érdekében.

De a mutálást, a mutálhatóságot meg kell szüntetni!

 

Mivel az Új Teremtésben vírusok és baktériumok nem keletkeznek, ezért most, - az előtte való időben -  a  Kiválasztottak génjeibe ülteti be a Teremtő, akik majd a megfelelő időben a memóriájukból, mint „találmányt” kiemelnek.

Ez a Tudás a KÉK, és a SÁRGA Kristályokba van beépítve.

Tehát a Kék, (influenza)  és a Sárga (allergia) Kristályok már erre vannak elkészítve.

Ezért kerülnek most a Kiválasztottakhoz, akik majd az emberiség szaporodását végzik.

Mivel megszűnik a  mutáció, ezért a betegségek nem tudnak kialakulni. Az emberek szinte a negyedik Katasztrófáig egészségben fognak élni.

 

 

 

A KÉK Kristály mostani használata:

 

A Katasztrófa (Változás) idejéig úgy működik, mint a régi Kék-kupakos,  influenzát segítő csepp.

Tehát, ha a legkisebb előjelét érezzük a betegségnek, a Kék  Kristályon szűrjük át a Három Kristály vizét, amit 5 napon keresztül, napi 5 cseppel fogyasszunk el.

Gyermekek 3-8 éves korig, három napig, napi 3 cseppet fogyasszanak.

Ha az állapotunk 1-2 nap alatt megjavul, az 5, ill. 3 napot akkor is tartsuk be.