SÁRGA KRISTÁLY
A „Változás” utáni időben is szükség lesz az influenza és az allergia betegségekre, az egészség megtartása érdekében.
De a mutálást, a mutálhatóságot meg kell szüntetni!
Mivel az Új Teremtésben vírusok és baktériumok nem keletkeznek, ezért most, - az előtte való időben - a Kiválasztottak génjeibe ülteti be a Teremtő, akik majd a megfelelő időben a memóriájukból, mint „találmányt” kiemelnek.
Ez a Tudás a KÉK, és a SÁRGA Kristályokba van beépítve.
Tehát a Kék, (influenza) és a Sárga (allergia) Kristályok már erre vannak elkészítve.
Ezért kerülnek most a Kiválasztottakhoz, akik majd az emberiség szaporodását végzik.
Mivel megszűnik a mutáció, ezért a betegségek nem tudnak kialakulni. Az emberek szinte a negyedik Katasztrófáig egészségben fognak élni.
A SÁRGA Kristály mostani használata:
A Katasztrófa (Változás) idejéig úgy működik, mint a régi Sárga-kupakos, allergiát segítő csepp.
Tehát, ha a legkisebb előjelét érezzük a betegségnek, a Sárga Kristályon szűrjük át a Három Kristály vizét, amit 5 napon keresztül, napi 5 cseppel fogyasszunk el.
Gyermekek 3-8 éves korig, három napig, napi 3 cseppet fogyasszanak.
Ha az állapotunk 1-2 nap alatt megjavul, az 5-, ill. 3 napot akkor is tartsuk be.
Annyiszor kell az 5 napos kúrát elvégezni, ahányféle dologra allergiásak vagyunk. A kúrák közben 5 napos szünetet kell tartani.